IPOSZ

130 éve I. Ferenc József szentesítette az új ipartörvényt

130 éve I. Ferenc József szentesítette az új ipartörvényt

2015 09 30.  Sajtó- és Fotóarchívum: a 2014. 20. hét érdekes eseményei

130 éve, 1884. május 18-án szentesítette az uralkodó, I. Ferenc József az új ipartörvényt.

Magyarországon az iparjogot addig az 1872. évi VIII. törvénycikk szabályozta, amely felszámolta a céheket, biztosítva ezzel az ipargyakorlás szabadságát. Az 1884. évi XVII. törvénycikk, az új ipartörvény fő elve az iparszabadság volt. A törvény 1. fejezetének 1. paragrafusa így hangzik: "A magyar korona országai területén minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol, önállóan és szabadon gyakorolhat." Ez a hosszú életű jogszabály lényegében 1948-ig foglalta jogi egységbe az iparűzés feltételeit, az ipari munkaviszonyokat és a szakoktatást.
Az új ipartörvény azonban nemcsak a szabad versenyen nyugvó kapitalizmus térnyerését, a gazdasági növekedés beindítását segítette elő, hanem a munkanélküliség társadalmi méretű megjelenésével, a gyári munkásság szerveződésével is együtt járt. A jogszabály szövege a munkabéke érdekében a gyáriparosok és a munkások "összebeszéléseit" egyaránt korlátok közé próbálta szorítani. 162. paragrafusában ez áll: "Összebeszélések, melyekkel az iparosok azt célozzák, hogy üzletük félbeszakítása, vagy a munkások, illetőleg segédek elbocsátása által, ezeknek terhesebb munkafeltételeket szabjanak, különösen azoknak bérüket leszállítsák; vagy melyekkel a munkások, illetőleg segédek oda törekszenek, hogy közös munkaszünetelés által a munkaadókat magasabb bér megadására kényszerítsék, s általában tőlük jobb munkafeltételeket csikarjanak ki; úgyszintén mindazon egyezmények, melyek által azoknak támogatása céloztatik, akik az érintett összebeszélések mellett megmaradnak, vagy azoknak károsítása, akik azokkal szakítanak, jogérvénnyel nem bírnak."


Az 1884-es ipartörvény lehetővé tette, hogy a munkaidő reggel 5-től este 9-ig tartson. A hatályos népoktatási törvényekre való tekintettel azonban a jogszabály a 12-14 éves korú gyerekek törvényes munkaidejét napi 8, míg a 14-16 éves ifjak munkaidejét 10 órában szabta meg. A korban állandó munkásmozgalmi követelés volt a 10 órás munkaidő bevezetése, de a vasárnapi munkaszünetet is csak 1891-ben írta elő törvény a gyári munkások számára. Az évtized végéig csak 15 sztrájkra került sor, de 1890-ben a munkabeszüntetések száma már 30-ra emelkedett. Az elsősorban budapesti sztrájkok fő követelései a béremelésre vonatkoztak, a munkaidő csökkentése és a munkavédelem javítása ritkábban fordult elő.


A munkások betegségbiztosításáról elsőnek szintén az 1884. évi ipartörvény intézkedett. A törvény felkérte az ipartestületeket segélypénztárak létesítésére. Ám ez nem volt kötelező, a biztosítás önkéntességen alapult. Az ipari fejlődés megindulása a magyar biztosítási rendszer megszervezését igényelte. Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. törvénycikk európai színvonalon szabályozta a baleset és betegbiztosítást, garantálta a pénzbeli és természetbeni ellátásokat